2022. szeptember 14., szerda

Rövid nap

Mind időben, mind távolságban egy rövid napra készültünk. Az idő az stimmelt (6,5 óra), végül is a távolság is stimmelt, 20 kilométert sem érte el a mai nap hossza. Ellenben mégsem ez volt a legjobb napunk, finoman fogalmazva.

Kezdődött ott, hogy éjszaka műtétet kellett végrehajtanunk. Semmi komoly, egy vízhólyag úgy gondolta, hogy hajnal kettőkor műtétre szorul. De sajnos nem érte be ennyivel, egészen délig kínozta Erikát. Akkor egy átkötözéssel, fertőtlenítéssel orvosoltuk ismét a problémát, és ebéd után már nem volt vele komoly gond. Apropó ebéd. Na az ma nem volt. Illetve azt az olivás lepényt, amit ebéd címszó alatt ettünk két hullott körtével, nem feltétlenül nevezném ebédnek. Más választásunk azonban nem volt, mivel a kiindulási és a célállomás között nem érintettünk települést. Ebéd után már a vizet is be kellett osztanunk. Nem volt nehéz: otthon hidegebben eszem a húslevest,  mint amit itt ittunk. 
És mindezt tetézte egy ingerszegény környezet: a mogyoró ültetvények eltűntek, oliva ligetek vették át a helyüket. De semmi szép látvány. Már annak is örültünk, hogy miattunk kicsit módosították a frissen ültetett káposzta locsolási rendjét (ha nem teszik, akkor most nap közbeni zuhanyzásról írnék).

Szóval alig vártuk, hogy beérkezünk Viterboba és igyunk egy jót. Ezzel szemben két helyen sem fogadtak minket, mert mindkettő - bár gyönyörű környezetben volt, de - étterem volt, és nem szolgáltak fel kizárólag italt. A harmadik probálkozásunkat végre siker koronázta: sör régen esett ennyire jól. 
A szállásunk fénypontja a mosógép: három napi ruhánkkal küzd éppen. Ha befejezte, szétnézünk a városban, hova is vetett minket a jószerencse.

Azért a napi táv vége felé volt egy érdekesség. Ez:
.
Az összes autós folyamatos dudálással hajtott be ebbe a szurdokba(?) . Meg tudom érteni őket. 

És majdnem elfelejtettem: túl vagyunk az első 100 kilométeren!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése