2022. szeptember 24., szombat

Via Francigena light1

Mindenféle okok miatt most két (három?) könnyített napot tartunk. Az okok: az időjárás, Erika lába és a szállások. Ezek így együtt okozták, hogy már délben megérkeztünk a mai szállásra.

Érkezéskor nekünk sem tűnt feltétlen okos húzásnak a korai megállás, de kb fél ora múlva változott a véleményünk: elkezdett esni, és azóta változó intenzitással esik. Szóval mégiscsak jó döntés volt bő 13 km után mára befejezni. Hab a tortán, hogy pillanatnyilag 24 ágy gazdái vagyunk: ketten vagyunk az egész szálláson. És milyen szállás! Olyan 7-800 éves épület (eredetileg papírgyár), amit pár éve az önkormányzat felújított. Mosógép, ágynemű, extra takaró. A közelben bár, Coop. Tiszta hawai. Kicsit átértékelődnek a dolgok 15 nap és olyan 330 km után. De ezt nagyon tudom élvezni.

A mai nap egyébként fantasztikus napfelkeltével indult, újból bizonyítva, hogy jó helyen vagyunk. 

A másik bizonyíték a tegnapi vacsora.  Ugyanis a választás egyszerű volt: megyünk vagy sem. Ha nem, kaja nélkül fekszünk le, alternatíva nem volt. Az ár azt mondta, hogy ne menjünk, a hasunk azt, hogy gyerünk. A hasunk győzött. Hat fajta kaját kóstoltunk, az egyértelmű győztes a lampredotto in zimino volt. Magyarul talán pacal spenóttal lehetne. De mindegy is, isteni volt. 
Szóval élvezzük az ittlétet, mégha néha fájdalomcsillapítót kell is bevenni (Erika lába néha megkívánja). 
A mai napon egyébként kicsit eltévedtünk. Kb 1 km volt az egész, de tanulságos: egy kereszteződésben iszonyatos büdös volt (talán egy csirke telep), menekültünk, de rossz irányba. Csak akkor ellenőriztem az irányt, amikor már elmúlt a szag. "Jutalmul" mehettünk vissza ismét szagolni. Kárpótlásul kicsit mezgereltünk a szőlő szüretelő gép után (elvem, hogy a fáról, tőkéről nem szedünk, az a gazdáé, aki megdolgozott vele). Borszölő volt, de még így is isteni volt.

Volt egy kis gyöngyszem is, egy régi etruszk-római fürdő maradványai. Kristálytiszta víz, fák, ideális pihenőhely.  Ráadásul a nap is kegyes volt, kicsit még sütött az eső előtt.





A mai útvonal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése