A reggelink végre nem croissant volt, az esti maradék bőven megfelelt (el sem tudjátok képzelni, hogy megennék már egy tojásrántottát!). Alig indultunk, és már el is hagytuk a várost egy kellemes zöld területen.
Ránk fért a töltődés, mert nemsokára kilométerek jöttek egy forgalmas út mellett. Annyira nem volt borzalmas, mint amennyire beharangozták a szembe jövők pár napja. (unatkoztam, megszámoltam: 5 km, irányonként 125-125 kocsi. Útpadka nincs.) Persze ehhez szerintem kellett a vasárnap reggel is, azért egy hétköznap délutáni csúcsban tényleg durva lehet.
Ahogy átléptünk Toszkánába, szinte egy csapásra változott meg minden. Lett egy párhuzamos földút, mintha kötelező lenne hegytetőre építkezni, és elkezdett emelkedni az út. De mielőtt nekivágtunk volna a domboknak, megebédeltünk. Vészesen megcsappantak a fehérje szelet készleteink, de nem is ez a lényeg, hanem ahol ettünk. Ez volt mellettünk.
A neve pedig az, hogy Chiesa di Santa Elisabetta d'Ungheria. Hogy miért pont ő és miért itt, az nem derült ki számomra.
Ebéd után könnyed levehető mozgásként felszaladtunk a mai cél városkánkba. Talán érződik a szavaimon, hogy sem a könnyed, sem a szaladtunk nem fedi a valóságot. Majdnem 4 óra alatt sikerült teljesítenünk a 10 km-t és a kb 600 m szintemelkedést. Node a kilátás!
Stb, stb.
És az sem semmi, ahova megérkeztünk:
Szóval ezért már megérte.
A szállás most nagyon egyszerű, adományos (adsz, amennyit tudsz/akarsz). Három darab emeletes ágy olyan 15 m² en. Szerencsére nincs főidény, csak ketten vagyunk. De ez a kilátás a szoba ablakból:
És a külseje
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése