2022. szeptember 22., csütörtök

Siena

Ma elértük Sienat! A hivatalos itiner szerint ez 275 km. Mi persze ezt túlteljesítettük, ma pl. hátizsákos városnézéssel.

Ma korán indultunk, hogy legyen időnk kóborlásra Sienaban. Aztán az élet kicsit felülírta a programot. Történt ugyanis, hogy nem találtuk szállást. Pontosabban a felhivott 3 számból kettő közölte, hogy zárva vannak, egy meg ki sem csörgött. (Az persze egy külön történetet megér, hogy hogyan foglalok olasz tudás nélkül angolul nem tudóknál szállást.  De volt már, hogy sikerült. 😀 ) Szóval maradt a Booking. Óriási szerencsénkre valaki visszamondhatta a foglalását, mert pl tegnap este 300 euró alatt semmi nem volt (de 1000 fölött azért még akadt -  de ezt most kihagytuk 😀). Szóval jóval 100 alatt találtunk egyet, persze nem a belváros közepén. Azt éreztük, hogy vissza nem fogunk menni várost nézni, ugyanis Siena legalább két dombra épült: az egyiken a belváros, a másikon a szállásunk van. Így  kézenfekvő megoldásként maradt a városnézés felszereléssel. Ittunk egyet a megérkezés örömére,
megcsodáltuk a Campot,
a Dómot kívül-belül,

és néhány szép városrészt de szigorúan csak ami útba esett.

Mire a szállásra értünk, megint 30 km-t mutatott a számláló, mint két napja. Sajnos ez Erika lábán meg is látszik. Emiatt és a hétvégére várható többnapos eső miatt kicsit bizonytalan a program. Egy biztos: reggel innen tovább állunk, részletekkel majd holnap szolgálok. 

A mai nap egyébként fura volt. Gyönyörű tájak keveredtek egy nagyváros bevezető részével.  Ezt a képet pl egy ipari zónából készítettem (igaz, digitális zoommal)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése